


Márton napjához sok néphagyomány kapcsolódik, azt legtöbben tudják, hogy ilyenkor libát szoktunk enni és újbort inni, de miért is ünnepeljük Márton napját? Ki volt ő és milyen néphagyományok kapcsolódnak még november 11-hez?
Márton napja, azaz november 11. hagyományosan a mezőgazdasági munkálatok végét jelenti, ilyenkor kapták meg a földműves parasztok az éves juttatásukat, mellé pedig egy hízott libát is, amiből természetesen finom fogásokat varázsoltak az asztalra.
Márton napja az egyházi esztendő hagyományai szerint a kisfarsang idejére esik, a lakodalmak és bálok és mulatságok ideje volt, egyúttal az adventi 40 napos böjt előtti utolsó ünnepnap, így még inkább át tudták magukat adni az emberek az evés-ivás élvezetének, hogy a böjt alatt kevésbé éhezzenek.
Ráadásul Márton napján a hagyomány szerint nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta, így még inkább jutott idejük a mulatozásra.
Márton napjára már újbor is volt, így általában azzal koccintottak ilyenkor. A kisfarsang időszaka aztán Katalin-nappal (november 25.) zárult le.
És mindenki ismeri a mondást: „ Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik!”
Egy másik kedves kis hagyomány is kapcsolódik Márton napjához, ami elsősorban az óvodások körében terjedt el: kis lámpásokkal vonulnak fel, hogy fényt vigyenek a sötétségbe, ezzel is emlékezve Szent Márton jóságára és önzetlenségére.
Idén először a Kömlődi Gézengúz Óvoda és Kiscsibe Minibölcsőde gyermekei is felvonultak kis lámpásaikkal a nevelőtestület és a szüleik kíséretében. Az Óvoda udvarán gyülekeztek, Mohos-Kopcsándi Rózsa Főigazgató köszöntötte a kicsiket és szüleiket, és pár mondatban ismertette a Márton napi népszokások eredetét, hagyományát. Ezután a gyerekek libasorba rendeződve kapták meg kis lámpásaikat és polgárőri kísérettel indultak végig a főúton, egészen a Polgármesteri Hivatalig. Ott libakereső játék formájában minden kisgyerek megkereshette a saját jelével ellátott libáját, melyért ha sikerült neki, apró jutalomban részesült. Lámpásaikat letéve körjátékokat játszottak, mondókákat mondtak szalmabálára ültetett liba körül, majd ismét libasorba rendeződve vonultak vissza az óvodáig, ahol libazsíros kenyeret, meleg teát és aprósüteményt fogyasztottak. A Márton napi kezdeményezés igazán jól sikerült, magas volt a részvétel, az intézmény közössége pedig bízik abban, hogy a jövőre tekintve hagyományt tud teremteni. Ezúton is köszönik a szülők aprósüteménnyel, kenyérrel vagy egyéb segítséggel történő hozzájárulását és a polgárőröknek a kíséret biztosítását.
Kömlőd