A tánccsoport 2019-ben alakult azzal a céllal, hogy színesebbé tegye településünk rendezvényeit és közösségi életét. Kezdetben csupán évente egyszer, a szüreti felvonuláson, később már falunapon is bemutattuk táncainkat. Az évek során a csapat folyamatosan fejlődött, és ma már a falu számos rendezvényének aktív résztvevői vagyunk.
Nevünk, a Mozaik, jól tükrözi közösségünk sokszínűségét. Tagjaink között megtalálható iskolás korosztály és a 30-as, 40-es felnőttek is. Többen feleségek, édesanyák vagyunk, de a közös tánc iránti szeretet összeköt bennünket. A csapat tagjai az évek során részben cserélődtek, ugyanakkor több alapító tag ma is velünk táncol.
Bár többségünk helyi lakos, Kocsról is van tagunk, én pedig Tatabányán élek, de a mozgás és a közösség építő jellege miatt rendszeresen hazajárok a szülőfalumba. Számomra ez nem csupán egy hobbi, hanem egy darabka otthon is.
A csoportban családi kapcsolatok is szövődnek a tánc köré: vannak köztünk testvérek, valamint olyan apa és lánya páros is, akik együtt szerepelnek egy produkcióban.
Az elmúlt években repertoárunk jelentősen kibővült. A néptánc mellett számos más műfajban is kipróbáltuk magunkat. Adventi rendezvényen pomponos műsorral léptünk fel, húsvétkor egy gyermekdalra készítettünk koreográfiát a legkisebbek bevonásával, a szombaton megrendezett Tóbulin pedig apáca jelmezben vidám kánkánt adtunk elő. A falunapi koreográfiánk is készen van már, a héten megkezdődik a felkészülés. A szeptemberi szüreti felvonuláson pedig, az elmúlt évekhez hasonlóan, a fiúk is csatlakoznak hozzánk.
A táncok ötletei közös beszélgetésekből születnek. Együtt álmodjuk meg a produkciókat, amelyeket ezt követően koreográfiává formálok. A próbák hetente legalább egyszer zajlanak, de fellépések előtt gyakran többször is összegyűlünk. Mindezt azért, mert szeretjük, amit csinálunk, és fontos számunkra, hogy a közönségnek örömet szerezzünk.
A csoport létrejöttében és fennmaradásában kiemelkedő szerepe van Sasvári Riának, akinek lelkes munkája, szervezőkészsége és elkötelezettsége nélkül sok rendezvény és közös élmény nem valósulhatott volna meg.
Továbbá külön köszönettel tartozunk a falu szorgos kezű asszonyainak, akik idejüket és munkájukat nem sajnálva készitették el ruháinkat.
Bár minden fellépés előtt izgulunk, amint megszólal a zene, a lámpalázat felváltja az öröm. A taps, és a közösen átélt pillanatok újra megerősítenek bennünket abban, hogy érdemes együtt dolgozni.
A Mozaik Tánccsoport számára a tánc nem csupán mozgás. Barátság, kikapcsolódás és alkotás egyszerre. Büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehetünk településünk kulturális életének, és reméljük, még sok rendezvényen találkozhatunk a közönséggel.
Csiga Noémi
Kömlőd