Hírek

Elérhetőségek

Sikeresnek bizonyult az első gyertyagyújtás

Advent első vasárnapja igen korán elérkezett idén, hiszen november 30-án kellett meggyújtani az első gyertyalángot. Kömlőd Község Önkormányzata támogatásával a Kömlődi Hagyományőrző Egyesület csapata idén is lelkesen szervezkedett, hogy az adventi időszakban egy kis ünnepi színfoltot csempésszenek a kömlődiek és Kömlőd életébe. Szombati napon fenyőfadíszítésre hívták a lakosságot, hogy közösen öltöztessék ünnepi ruhába a hivatal előtt felállított „Mindenki karácsonyfáját”. Végül nem is egy, hanem három fenyő is feldíszítésre került, amiket helyi lakosok adományoztak a „köz” javára, ezzel szebbé, meghittebbé téve az ünnepi időszakot.  Természetesen a kis kuckó sem maradhatott ki, igazi kis mesevilág kelt karácsonyi hangulatot a Fotózz Lak-ba. Másnap, Advent első vasárnapján a már hagyománnyá váló adventi vásár nyitotta meg kapuit. A Kömlődi Hagyományőrző Egyesület tagjai süteménnyel, forró teával és forralt borral várták a falu lakosságát. Idén különlegességként  Tóth Sándor és családja jóvoltából finom sült hurka is várta a vásárba érkezőket. Idén is, ahogy azt már megszokhattuk, lelkesen készültek a kézműves portékák, többek között mécsestartók, karácsonyfa- és asztaldíszek, horgolt termékek, de nagyon kelendő volt a zsákbamacska is. A helyieket Bogáth István polgármester köszöntötte és miután felgyúltak az ünnepi fények a Kömlődi Gézengúz Napköziotthonos Óvoda nevelő testülete és az óvodások adtak egy kis műsort, melyben karácsonyi zenékre táncoltak. Szerencsére a nyirkos hideg sem ijesztette el a helyieket attól, hogy jól érezzék magukat.


Az adventi időszak további részében 7-én érkezik Kömlődre a Mikulás és várja meglepetéssel a kicsiket. Műsort adnak a Hagyományőrző Táncosok és a Gézengúz Óvoda Szülői Munkaközösségének adventi vására várja az oda látogatókat. Majd Advent III. vasárnapján, 14-én ismét a Hagyományőrzők készülnek portékákkal majd Szekér Anna karácsonyi dalokkal kedveskedik. Várnak továbbra is Mindenkit sok szeretettel a szervezők!