A nyár utolsó napjait magunk mögött hagyva ismét kitárult a Gézengúz óvoda kapuja, és újra megtelt élettel mindkét csoport. Vidám gyerekhangok, kíváncsi, néha kicsit megszeppent tekintetek, sok-sok mosoly kíséri ezt a különleges időszakot.
Az idei tanévben példátlanul sok, 13 kisgyermek érkezett óvodánkba, közülük 6-an a bölcsödéből. Létszámunk szeptember végére 40 főre emelkedett. Mint ismert óvodánk két csoporttal működik: Részben osztott középső-nagycsoport a Napsugár csoport 22 fővel, és a részben osztott kis-középső csoport 18 fővel kezdte meg az idei tanévet.
Az első hetek természetesen az ismerkedéssel, beszoktatással, visszaszoktatással , az új csoportösszetétel megismeréséről szóltak. Az újonnan érkező kisgyerekek számára minden ismeretlen és izgalmas. Új környezet, új társak, új felnőttek és új szokások vártak rájuk. A reggeli elválás, az izgatott szülőknek tartogatott nehéz pillanatokat, de napról napra egyre bátrabban lépték át az óvoda kapuját.
Ezen a héten a legfontosabb feladatunk az volt, hogy biztonságot, szeretetet és elfogadó légkört teremtsünk a gyermekek számára. Mindenki a saját tempójában ismerkedhetett az óvodai élettel. Nyilván a bölcsődéből érkezők egy kicsit előnyben voltak, együtt az ismerős kiscsapat. Nekik elég volt szinte egy nap az anyával, apával való közös ott létre.
A beszoktatás során sokféle ismerkedős játék, mondóka, ének és mozgásos tevékenység segít, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. A hét folyamán megtanultuk egymás nevét és jelét, felfedeztük a csoportszobák játékait, és lassan kialakultak az első közös játékok, kapcsolódások is.
Külön öröm volt látni, milyen szeretettel fordultak a nagyobb, már óvodás gyermekek az újonnan érkezők felé. Megmutatták nekik kedvenc játékaikat, segítettek eligazodni az óvodai szokások között, és sokszor egy-egy közös játékba is bevonták őket. A nagyobbak kedvessége és figyelmessége igazi kapaszkodót jelentett a kicsiknek. Így nemcsak az óvónők hanem a gyermekek közössége is segítette az új kis társak beilleszkedését.
Eközben a nagycsoportosok szembesültek a ténnyel, hogy a régi „nagyok” már iskolába mentek, így mostantól ők a legidősebbek az óvodában, a tavalyi kiscsoportosok pedig mára büszke középsősökké cseperedtek. Bár a régi baráti társaságok átalakultak, nagyon gyorsan új, vidám játszócsoportok jöttek létre.
Délelőtti órákban, nagy örömmel fedezték fel az óvoda udvarát. Homokoztak, hintáztak, csúszdáztak, szaladgáltak, és birtokba vették a udvar legapróbb szegletét is. A szabad játék közben még több lehetőség nyílt arra, hogy a gyermekek egymásra találjanak, közös élményeket szerezzenek, és kialakuljanak az első baráti kapcsolódások.
A beszoktatás kellős közepén jártunk, mikor felkérést kaptunk a helyi szüreti felvonuláson való szereplésre. Mi óvó nénik gyorsan kerestünk fülbemászó talpalávalót és kitaláltunk a legkisebbek számára is élvezhető , teljesíthető koreográfiát, majd délelőttönként az udvaron elkezdtük a gyakorlást. Egyre több kisgyerek csatlakozott a hangulatos, vidám műsorhoz, napokon belül már stabil párok ropták a táncot. Innentől kezdve már csak a szülőkön múlott, hogy elhozzák őket a fellépésre. Ezúton is nagyon köszönjük azoknak a szülőknek, akik elhozták és végig kísérték a fellépési helyszínekre a gyerekeket. Hogy a kicsik mennyire élvezték a szereplést, arra a legnagyobb bizonyíték az, hogy szinte mindenki – még a legkisebbek is – fáradhatatlanul végigtáncolta a napot, nagy tapsot aratva a falu közössége előtt.
A szüreti felvonulásra való készülődés természetesen adta az első témakör feldolgozásának lehetőségét : szüret, szőlő, mit lehet még szüretelni? őszi gyümölcsök, majd az őszi zöldségek. Mindezek megismerését először a természetben kezdtük. Megfigyeltük a szőlőtőkét, a termő fákat, illetve megismerkedtünk sokféle zöldséggel. Majd ezen témakörök köré gyűjtöttük dalos játékainkat, meséket, mondókákat, számoltunk , összehasonlítottunk, csoportosítottunk, festettünk, vágtunk ragasztottunk.
A hónap közepén a szülői értekezletre is sor került, melyen az óvodára vonatkozó szabályok , szokások , az elkövetkezendő programok ismertetésén túl, bemutatkozott Laudáné Prekob Krisztina fejlesztőpedagógus, gyógypedagógus, terapeuta, aki rendszeresen fogja fejleszteni az arra rászoruló kisgyermekeket.
Szeptember 30-án ünnepeltük a népmese napját. Ez alkalomból a Kiskakas gyémántfél krajcárja c. mesét adtuk elő, ahol bölcsiseink is részt vettek, velünk együtt nézték meg az előadást. Sétánk alkalmával megtekintettük a még meglévő meseládát és ellátogattunk a könyvtárhoz, melynek udvarán átbeszéltük a könyvtár működését és megnézegettük a meseszekrényben lévő mesekönyveket.
Eseménydús, vidám és dolgos szeptembert tudhatunk magunk mögött. Bízunk benne, hogy ez a lendület és jókedv kitart a tanév végéig!
A bölcsiben a nyár folyamán hat kisgyermektől búcsúztunk, akik szeptemberben már az óvoda kapuját lépték át. A bölcsődében töltött közös hónapok emlékeit szeretettel őrizzük. Örömmel fogadtuk az újonnan érkező gyermekeket, és szeretettel köszöntöttük újra Zalánt is, aki még egy évet velünk tölt. Szeptemberben bemutattuk a bölcsőde új kis lakóinak a csoportszobát, az udvart, a játékokat és a bölcsődei élet mindennapjait. Ezzel egy új időszak kezdődött, tele újdonságokkal, kérdésekkel, izgalmakkal és vidám közös élményekkel. A beszoktatások szépen haladtak, a gyermekek fokozatosan egyre otthonosabban mozognak a bölcsődei környezetben. Egy kisgyermek számára azonban még tart a beszoktatás, így az ő bölcsődei kalandja még most bontakozik ki igazán.
Külön öröm számunkra, hogy Árpika szüleinek köszönhetően két új traktorral is bővült játékeszközök sora, amelyek hamar a kis traktor rajongók kedvenceivé váltak.
Az új nevelési év sok szeretettel, új ismeretségekkel és vidám pillanatokkal indult, mi pedig kíváncsian várjuk, mit tartogat számunkra az előttünk álló időszak.
A Gézengúz óvoda és a Kiscsibe Mini Bölcsőde
Kömlőd